A táj pedig sokszor tükröt tart elénk, vándorok elé: érzelmi állapotunról árulkodik, de környezetünk megóvása is még inkább fontossá válik.
Szerkesztő-újságíróként és fotográfusként hiszem, hogy az igazi csodák az apró részletekben rejlenek. Egy csigaház rajzolata, egy halpikkelyen megcsillanó napsugár, egy szél ringatta búzavirág – bennük az egész világ…
A Szigetköz csodáihoz nem kell feltétlenül nagyítót ragadni, elég kenuba szállni vagy kerékpárra pattanni, de gyalog is útra kelhetünk a vad ösvényeken.
Barangolás közben magunk is megbizonyosodhatunk róla, hogy a tájegység mindig tud újat mutatni.
Akárhányszor felkerekedünk, a Szigetköznek mindig más arcát látjuk. Olykor szótlan öregember, máskor szeszélyes szerető. A táj sokszor tükröt tart elénk, vándorok elé: érzelmi állapotunkról árulkodik, miközben környezetünk megóvása is mindinkább fontossá válik. Nyitott szívvel érkezzünk hát, hogy képesek legyünk meghallani a Duna és mellékágai kilométereken át hömpölygő titkait, hisz olyan tájakról és időkről mesélnek, ahol egykor óriás vizák szelték a vizet, aranymosók hajladoztak naphosszat a kavicspadokon, vízimalmok messze hangzó zakatolása törte meg a lenyugvó nap csendjét.
Ha mégis nagyítót ragadunk, kultúrtörténeti érdekességekről is tudomást szerezhetünk, melyeket irodalom- és kultúratudomány szakos bölcsészként magam is örömmel térképezek fel. Egyik kedvencem az Árpád-fa árnyékában álló hédervári kápolna, amelynek fekete ébenfa Mária-szobra igazi unikum, arról sokáig úgy hitték, egy tűzvészben égett meg.
Szülőként arra buzdítok minden családot és természetkedvelőt, hogy vegyék nyakukba a Szigetközt, hiszen egész évben varázslatos, mindig rejteget számunkra meglepetéseket.
